„Hirdetek nektek nagy örömet,

Amely az egész nép öröme lesz."

                                 (Lk. 2,1o)                                                    

„Dicsérjétek az Urat! (. . . )

Dicsérjétek dobbal, körtáncot járva!"

                            (150 zsoltár)

         Az európai fiatalok nagy többsége a kereszténységet mint öröm- és életellenes, erőszakosan intoleráns életvezetési és világszemléleti rendszerként határozza meg. Többek között ezért is lázad ellene, és ha a család vagy a közösség nyomására bizonyos előnyökért cserébe el is fogadja és gyakorolja a vallásos élet bizonyos elemeit, mint pl. a templomba, gyülekezetbe való járás, vallásóra, énekkari tagság, nem ismeri fel benne az örömforrást, a lelki kielégülés lehetőségét, előbb-utóbb feladja, és a világ által felkínált gyors, romboló megoldásokhoz fordul.

             Tudni kellene, hogy a kereszténység egyáltalán nem örömellenes, hanem ellenkezőleg, a Krisztus általi megváltás és megváltottság tudatos megélésében a boldogság legfelsőbb, tisztán szellemi szintjére próbál eljuttatni minket. Ez a boldogság igazi, állandó, folyamatosan megújuló és a világra aktívan kiáradó erő, világosság kell, hogy legyen. Elérésének és megélésének legádázabb ellenségei a testi, gyors, azonnal elérhető, időszakos, múló kielégülést kínáló örömök, amelyet a Sátán a legagyafúrtabb csomagolásban, divatban, filozófiákban kínál nekünk: alkohol, cigaretta, drogok, paráznaság, az agresszivitás kiélése, falánkság és mások.

          A régóta meg nem újult egyházak betegsége, amiért a fiatalok nagy ívben elkerülik őket az, hogy a mosdóvízzel együtt kiöntik a gyereket is. Vontatott, apatikus, nem lélekből jövő zene, a gyülekezeti terem merev, sivár, ötlettelen berendezése, öltönyös emberek savanyú, szigorú arccal vagy erőltetett művigyorral, érthetetlen, magasröptű elmélkedések nem ebből a világból vett példákkal, nehézkes, a fiatalok nyelvhasználatától távol álló nyelvezet határozzák meg a gyülekezetek, egyházak nagy többségének arculatát. Jól látható, hogy elvesztődött az adott kultúrával való kommunikáció képessége, amit Pál apostol annyira fontosnak tartott. Tudomásul kell vennünk, hogy a fiatalok (tinédzserek) egy más kulturális időzónához tartoznak, mint mi, más kultúrában élnek, amely nem áll közelebb a mienkhez, mint amennyire közel áll egymáshoz két egymástól jelentős földrajzi távolságra élő nép kultúrája. Mondhatnám úgy is, hogy egy magyar és amerikai tizenöt éves lehet, hogy jobban megértik egymást, mint két magyar, egy tizenöt és egy ötven éves.

         Sokan megbotránkoznak, ha azt látják, hogy az afrikai keresztények tánccal dicsőítik Istent, és sokakat megbotránkoztat, ha a gyülekezetbe modern zenét és modern hangszereket vezetnek be. Elfeledjük, hogy azok a dallamoknak egy része, amelyeket a protestánsok többsége a templomokban énekel, Luther idejében kocsmai énekek voltak-ezelőtt ötszáz évvel. Ezekhez görcsösen ragaszkodni csak azért sem ésszerű, mert ezáltal magát a szellemiséget tagadjuk meg, ami mögöttük áll. „Nem az ősöket kell követni, hanem azokat a célokat, amelyeket az ősök is követtek” (Kassai Lajos), vagyis hogy képesek legyünk hatékonyan megérinteni az emberek szívét, lelkét, értelmét, ez a cél kell lebegjen a szemünk előtt. Visszatérve a táncra, a legtüzesebb táncok egyike volt, azok közül, amelyeket láttam, egy zsidó körtánc, amelyet egy metróaluljáróban táncolt egy csoport kaftános, ortodox zsidó valamilyen vallási ünnep alkalmával. Akkor az afrikaiaknak miért is nem szabad? És nekünk miért nem?

        Való igaz, hogy a meg nem tért vagy félig megtért „keresztény” ifjú mindezekben igazolva láthatja, hogy szabad tehát bulizni, táncolni, diszkóba járni, bort, pálinkát inni, mert a vallásos emberek is ezt teszik, csak másképp, de ez egy téves következtetés, amely a kárhozatba vezet. Mindennél fontosabb tisztázni, tudni, hogy kikerültünk. -e a bűn gravitációs térerejéből, legyőztük-e már azt és beálltunk-e már a Krisztus körüli pályára, Krisztus vonzerejében zajlik az életünk? Olyan ez, mint mikor a földről fellőnek egy rakétát mondjuk a Holdra. A rakétának addig van szüksége rengeteg energiára, munkára, amíg meg nem haladja azt a távolságot, ahol még a Föld gravitációs ereje hat. A Hold gravitációs mezejébe kerülve már nyugodt lehet abban, hogy nem esik vissza a Földre, a hajtóműveit is leláthatja, ha sikerült ráállnia egy hold körüli pályára. Így van ez az emberrel is. Ha nem kerültél ki a régi éned, a bűnök hatalmából, ha Krisztus nem vonz erősebben, mint a múlt, akkor vigyázz, őrizkedj mindentől, és igyekezz Krisztus felé! De ha már Krisztusban vagy, és Ő nagy erővel tart téged, akkor vissza kell fordulnod, mert az a kötelességed, hogy másokat is felhozz a szakadékból, másokat is Hozzá vezess. Akkor jöhet az asztalközösség, sorsközösség-vállalás a meg nem tértekkel, jöhet az öröm, a tánc, dicsőítés szívből, gitárral, a testvéri közösségben, hogy lássák, milyen hatalmas a mi szabadítónk, hogy mindenki óhajtsa és vágyja a mi örömünket, boldogságunkat.

         Testvér, ha kísértés ér, légy éber, vigyázz! A hitetleneket, világiakat ne örömre, hanem bűnbánatra buzdítsd! „Tisztítsátok meg kezeteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveteket, ti kétlelkűek. Gyötrődjetek, gyászoljatok és sírjatok, nevetésetek forduljon gyászra, örömötök szomorúságra. Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és Ő felmagasztal titeket. ” (Jak. 4, 8-1o)

                                                              (Simon András)