- rögtönzött válasz egy felvetett kérdés kapcsán -
Egyik kedves nőismerősöm egy érdekes beszélgetés során felvetette azt a gondolatot, hogy valójában azért van a templomban több nő, mint férfi, mert a krisztusi életideál nagyon nehezen követhető egy „igazi férfi” számára.
Hiszen a férfiakat ösztöneik, a dominanciára való hajlamuk és a társadalmi szereplehetőségeik egyaránt arra késztetik, hogy ne szabjanak határt szexuális vágyaiknak, hatalmi elképzeléseik megvalósításának, a szabadságnak és a szabadosságnak, az önérvényesítésnek és az öntörvényűségnek, mert igazán ez teszi őket férfivá, ez adja a férfilét savát-borsát. Aki pedig ebből a kollektív társasjátékból kiszorul, az vesztesnek tekinthető, akár keresztény, akár ateista az illető.
Eredeti nietzschei gondolatok, kis darwini evolúció-tannal és huszadik század eleji pszichoanalízissel megspékelve.
Lássuk tehát, hogy vajon mi a (szubjektív) valóság ezzel kapcsolatban – férfiszempontból:
Először is, eleve vitathatónak tartom azt a premisszát, hogy több nő járna a templomba, mint férfi. Ez csak az idősebb generációra érvényes, a fiatalok közül tapasztalataim szerint férfiak és nők egyaránt járnak (vagy nem járnak). Az időskorúaknál pedig, ugyebár ezek az „igazi férfi” attribútumok már eleve nem annyira hangsúlyosak.
Más részről, Nietzsche ellenében én „akaratgyengének” nem a kereszténységet vagy a keresztény férfit tekintem, hanem azt, aki pusztító ösztöneinek, agressziója és önzése kiélésének nem képes gátat szabni (akár férfi, akár nő legyen az illető). Hiszen egy férfitól tapasztalatom szerint sokkal nagyobb erőt kíván az önmegtagadás és a következetesség, a testi vágyak és törekvések fölötti tudatos kontroll megteremtése, mint az önérdek, a hatalomvágy és mindenféle bűnös hajlam szabadjára engedése.
Szerintem a mai világban sokkal férfiasabb az, aki képes önmagában megfékezni az agressziót, az erőszakos hajlamot vagy a szexuális ösztönöket (lásd: cölibátus), annál is inkább, mivel a társadalom gond nélkül hajlamos arra, hogy szemet hunyjon a hazugság és becstelenség különböző formái fölött, főképpen ha egy hatalmi beszédmódból kimagyarázható vagy pénzzel ellentételezhető.
A nyugati kereszténység történetében a modern férfiideál meghatározója a történelem felvilágosodással kezdődő szakasza. A felvilágosult férfi, a mindenben kételkedő, csak az ész-érveket, a vélt vagy valós tudományos „tényeket” elfogadó, a művészetekért és az antik kultúráért rajongó, de jellemében és viselkedésében a piperkőc nőcsábász, a gazdag pojáca típusa. Az a férfitípus, aki nem törődik gyermekei felnevelésével, de könyvet ír a nevelésről, és minden idejét az előkelő dámák szórakoztatásának szenteli.
A romantika a modernizmus második korszaka, ugyanannak az ideológiának a másik arca. Nem a tudományosságot és az ész diadalát hirdeti (bár erre is van példa), hanem a természeti ember mítoszát. A parókadivatot meg a rizsporos arcot felváltja a torzonborz, természeti ember mítosza, a kifinomult úriember vagy a tudós alakját a szakállas-bajuszos költő, filozófus vagy forradalmár (zseni). Ennek a technikai civilizációtól elidegenedett „férfiideálnak" az egyik szélsőséges változata a másoktól meg nem értett, saját „természeti” érzéseire figyelő szentimentalista férfi, aki az emberi élet rövidségére, az alkotás hiábavalóságára és a szerelem beteljesületlenségére hivatkozva önmagába zárkózik, visszavonul a természetbe vagy öngyilkos lesz.
Sajnos, napjainkban is a felvilágosodás vagy a romantika különböző motívumai érvényesülnek a köztudatban. Ezeket képzeljük „örök” igazságoknak és ezeket próbáljuk visszavezetni, kiterjeszteni – mintegy önmagunkat igazolva – az emberiség egész történetére.
Pedig voltak/vannak olyan férfiideáljaink, nekünk magyaroknak is, akiknél az „igen”-igent, a „nem” pedig nemet jelentett. Ezek a férfiak nem köntörfalaztak, nem bújtak a nyelv udvarias, eufemizáló formulái mögé, nevén nevezték a jót és a rosszat, az életet és a halált, nem szégyellték a hitüket, és nem tartották szabadságnak a bűn szolgaságát. Figyeljük csak meg, hogy az elmúlt évszázadok alatt milyen (férfi)hősei, vértanúi voltak, és manapság is milyen vértanúi vannak a kereszténységnek! Papok, hittérítők, egyszerű, Krisztust megvalló emberek. Vagy elég itt csupán Zrínyire gondolnunk, aki nem fogta vissza magát a harcokban, mégis sikerült egyfajta egyensúlyt találnia a hit és a hazaszeretet, a kötelesség és a szolgálat között:
Eddig éltünk vitézek, tisztességéjért
Annak, ki körösztfán holt szabadságunkért:
Ma meghaljunk örömest, és jó hirünkért
Vitézül meghaljunk azért mindezekért.
Ahon nyitva látom Istennek országát,
Ahon jól esmérem nagy Eloim fiát!
Esmérem, esmérem az Isten angyalát,
Rothatatlan ágbul tart nékünk koronát.
(Szilveszter László)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
flora 2011.03.16. 09:24:45
Pontosan így gondolom én is! Teljesen torz a férfiképünk nekünk nőknek is! És ezt a torz képet erősíti szinte minden a romantika óta, amiből egyébként még nem sikerült továbblépnünk. Én mindig azt tanítottam a suliban, hogy ha néhány évszázad múlva visszatekintenek korunkra, akkor nem nagyon fognak szöszölni a nüanszokkal, hanem azt mondják majd, hogy a 19-20. század a romantika kora.
Talán mostanában mutatkoznak jelek, hogy ennek vége lesz, reméljük jó irányban!
Szilveszter László · http://www.keresztenymisszio.blog.hu 2011.03.18. 16:51:50
Örülök, hogy tetszett a bejegyzés. Én is úgy látom, hogy a férfiideál változóban van (változnia kell!).
Bizony, nehéz nekünk: )))
flora 2011.03.23. 16:32:42
zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2011.11.07. 20:32:51
Romantika korában élünk? Ki hitte volna?
Én is azon vagyok, hogy változzon a férfiideál, elsősorban bennem, aztán körülöttem a világban is.
blogom: www.ferfivilag.freeblog.hu
Dr. szpahi 2011.11.08. 16:15:27
"Én is azon vagyok, hogy változzon a férfiideál, elsősorban bennem, aztán körülöttem a világban is." - Nagyon jó a sorrend. Szerintem is minden változást magunkkal kell kezdeni.
Különben örülök neki, hogy tetszett az írásom. Ha akarod, átveheted. Jó hogy ajánlottad a blogodat, megnéztem és nagyon érdekes témákat tárgyalsz. Azt hiszem, rendszeres olvasótok leszek.
Üdv.
Sz. L.
zoltan1 · http://www.ferfivilag.freeblog.hu 2011.11.08. 20:49:15
Egyébként válaszod tölk jól esett, köszönöm.