Újjászületés - keresztény oldal

Mi a véleményetek? Egy embernek volt két fia. Odament az elsőhöz és ezt mondta: Gyermekem, menj el ma, dolgozz a szőlőben. Az azt felelte: Elmegyek, uram. De nem ment el. Aztán odament a másodikhoz és hasonlóképen szólt. Az azt felelte: Nem akarok. Utólag azonban megbánta és elment. E kettő közül melyik tette meg az atya akaratát? (Máté 21, 28-31).

Mahatma Gandhi, a hinduizmus nagy szentje, a jeles politikus, India gyarmati sorból való félszabadításának vezéralakja, a xx. század sokak szerint legnagyobb személyisége soha nem vallotta magát a hagyományos értelemben kereszténynek, de hirdette, hogy ő egyszerre zsidó, hindu és keresztény. A mai szinkretistáktól eltérően a nagy világvallásoknak nem a könnyen gyakorlatba ültethető, önmegtagadást nem követelő elemeit csemegézte ki, hanem azoknak mélyére hatolt, lényegi tanításaikat építette magába (zsidó gyakorlatiasság, keresztény erőszakmentesség, hindu-buddhista kultúrába ágyazott életforma). Ő maga vallotta, hogy sok nagy igazság felismerésére az evangélium tanulmányozásán keresztül jutott el. Krisztus arcképe a szobája falán függött, és a hegyi beszéd igazságainak a gyakorlatba ültetése életének fő feladata volt.

           Mesélik róla, hogy már gyermekkorában az iskolában együgyűnek tartották, rendkívüli cél-tudatosságáért, amely azt eredményezte, hogy a jelentéktelennek ítélt eseményeket figyelmen kívül hagyta, nem pazarolt rájuk figyelmet, energiát. A jelenben-valóság, józanság, éberség, a „szüntelen imádkozás” szintén olyan életelemek, amelyek egyértelműen a kereszténység felé mutatnak, vagy, ha úgy tetszik, olyan értékek felé, amelyeket a kereszténység is felismer és igyekszik megélni.

         Londonban szerezte a jogi diplomáját, de később rájött, hogy az ügyvédek is azok táborához tartoznak, akik erőszak alkalmazásával akarnak igazságot tenni-ezért karrierjéről lemondott. Pályafutását Dél-Afrikában kezdte, ahol felvállalta a rasszista apartheid-rendszer által keményen elnyomott, alapvető emberi jogaiktól megfosztott indiai bevándorlók védelmét. Erőszakmentessége félelmetes céltudatossággal, kitartással párosult. Elveit következetesen gyakorlatba ültette. Egy protestáns keresztyén lelkész-barátjával egyszer Johannesburg egyik külvárosában sétáltak, amikor bűnözők támadtak rájuk. A lelkész el akart szaladni, de Gandhi rászólt: Vajon az önök Krisztusa nem azt tanítja, hogy ha megütik az egyik arcomat, tartsam oda a másikat is? A bátor kiállás nem fontosabb-e vajon, mind a puszta életünk minden áron való megmentése?

           Ahogy visszatért Indiába, már volt akkora tekintélye, hogy rögtön a britek ellen irányuló függetlenségi mozgalom élére került. Meghirdette az erőszakmentes ellenállás elvét, nagy tömegek megmozgatására épülő, a szegény emberek valós szükségleteiből kiinduló cselekvési program irányítójaként, szónokaként lépett fel. Tanítása itt elválik a krisztusi tanítástól, ugyanis Üdvözítőnk tevékenysége szigorúan politikamentes volt. Amint mondta Pilátusnak, az Ő országa nem ebből a világból való, nem szemmel láthatóan jön el, földrajzilag nem körülhatárolható, hanem Isten uralma, a Neki való feltétlen engedelmesség és ezen ország polgárai –a krisztuskövetők-közötti feltétlen szeretet jellemzi. Gandhi megtagadta a briteknek való adófizetést, Krisztus azt mondta, hogy adjátok meg a császárnak, ami a császáré, és Istennek ami Istené. Mondhatjuk, hogy Gandhi kétségkívül nemes, de mégis evilági célokért küzdött (India függetlensége), Krisztus meg azért jött, hogy az egész emberiségnek kiharcolja és felkínálja a megváltást és a bűnök terhe alóli szabadulást. Az Ő céljai inkább nevezhetőek túlviláginak, hiszen az örök életet célozzák meg és kínálják fel, ami már nem földi, hanem mennyei, értelmileg alig felfogható létállapot. Térjetek meg, meg elközelgett Isten országa, hirdette Krisztus, fogjatok össze, legyetek bátrak, és tiétek lesz az ország, hirdette Gandhi. Ö azt hitte, hogy a független Indiában minden ember boldog és szabad lesz, eljön az Isten békés és igazságos országa, de csak még nagyobb szenvedés zúdult a népre. Ez azt jelenti, hogy nem értette meg Krisztus tanításának a lényegét, Isten országának az üzenetét.

       Sokan mondják, hogy Jézus messiási, megváltó munkája kevés nyomot hagyott, a világ jelenlegi állapota arról tanúskodik, hogy a Gonosz uralma nem csökkent, sőt, növekvőben van, míg Gandhi elérte a célját, országa függetlenségét. Ez valóban így van, de ha egy kicsit mélyebbre tekintünk, azt láthatjuk, hogy a független Indiában addig soha nem látott mértékben lángolt fel a hinduk és muzulmánok közötti gyűlölet, amely véres polgárháborúba torkollott, százezrek, köztük Gandhi életét is követelve (őt egy hindu merénylő lőtte le). Az ország helyzete nem igazán javult, a mélyszegénység, a nyomor ma is a lakosság 7o%-át érinti. Az egykori brit gyarmat két utódállama, India és a muzulmán Pakisztán egy vitatott terület, Kasmír miatt ma is készen áll egy milliók életét kioltó atomháborúra, a gyűlölet tüze most is lobog a szívekben. Most is, mint akkor égető szükség van-nem Gandhira, hanem Krisztusra, Az Ő igazi országának eljövetelére, a megtérésre Indiában is, máskülönben nyomorultul elpusztulnak. Azok, akik életüket Krisztusra bízták és bízzák – még ha a kételkedők az ellenkezőjét is hirdetik – megmenekülnek, és csakis ők fognak megmenekülni.

Gandhi élete, a személyes példaadás, a szegénység, a böjt, az önmegtartóztatás, az egyszerűség, alázat, a feltétel nélküli szeretet, az ellenség szeretete mind olyan értékeket hordoznak, amelyeket életében minden kereszténynek fel kellene mutatnia, mert Istentől vannak útmutatóul és nem célul, hogy közelebb kerülhessünk hozzá, hogy egyek lehessünk vele. Gandhi hitt abban, hogy a gyűlölet legyőzhető a szeretettel, a tudatlanság az igazsággal, az erőszak a szenvedéssel, és ennek a hitnek  az igazságát élete árán is bebizonyította. Ugyanakkor nem volt önigazult, elismerte, hogy még nem találta meg a teljes igazságot, nem vált egészen tökéletessé, tudatában volt tökéletlenségeinek, esendőségének. Egy ember volt ő, aki mellett nem lehet szó nélkül elmenni nekünk keresztényeknek anélkül, hogy ne gondolnánk saját gyengeségeinkre, hitetlenségeinkre, erőtlenségünkre. Arra kellene gondolnunk, hogy nekünk is legalább annyira kellene buzgólkodnunk Isten országáért, amennyire Gandhi buzgólkodott Indiáért, ugyanis mi vagyunk azok, akik, Isten gyermekeinek  valljuk magunkat. Isten felkínálja nekünk is ugyanazokat az erőket, eszközöket, a Szentlelket, imát, böjtöt, Igét, szegénységet, de mi nem akarjuk elfogadni, félünk, nincs hitünk, nem akarjuk használni, nem akarunk szolgálni, nem akarunk a szőlőbe menni. Talán, ha még sokat habozunk, elveszi, és másoknak adja, akik merik, akik akarják használni?

        Isten állítólagos népe folyamatosan úgy tesz, mintha félreértené Istent. Vagyis inkább félremagyarázza, szándékosan kiforgatja, megjátszva a vakot, hanyagságból, kényelemszeretetből, azért, hogy ne kelljen elmennie a szőlőbe. Ezt nem kell szó szerint érteni! Ezt úgy kell érteni, hogy: Gandhi nem beszél róla, nem mondja, hogy elmegy, csak meghajol, cselekszi az Ő akaratát-szó nélkül! Gandhi nem volt Krisztus tanítványa, nem tett senkit Krisztus tanítványává, mégis sokaknak megmutatta, segített megérteni, hogy MILYEN Krisztus tanítványának lenni, hogy ez hogy működik.

           Manapság, amikor keresztények egyre nagyobb része hiszi, hogy minden nagy világvallás egyformán képes üdvözíteni, és nincs feltétlen szükség Krisztusra, egyre többen lesznek valamilyen keleti vallás híveivé, egyházunk pedig - sok esetben - a szánalmas gyengeség, sőt a hitetlenség képét mutatja, Gandhi kudarca által mondjuk és hirdessük a kételkedőknek: Nem adatott más név sem égen sem földön az üdvösséghez, csak a Krisztusé!

                                             (Simon András)