Újjászületés

Keresztény felekezetek közötti párbeszéd

Házigazdák

Dohi Zoltán, Simon András, Szilveszter László

Hozzászólások

2011.01.09. 22:05 Újjászületés

Újjászületés? Hogyan?

    Az utóbbi húsz évben rengeteget beszéltek nekünk arról, hogy mihez van jogunk. Jogunk van élni, boldognak lenni, birtokolni, adni, venni, dolgozni, nem dolgozni, egészségesnek lenni, magunkat beteggé tenni, lassan elpusztítani. Jogunk van szeretni és gyűlölni. Mintha az emberiség civilizált, fejlett része egy nagy, elkényeztetett gyereksereg lenne, ami mögött egy önmagát mindenhatónak feltüntető feslett, kéjenc, gazdag nagybácsi áll, aki buta kis védenceit mindenféle hazugságokkal elhiteti, néhány napig vidámparkokba, játékáruházakba hurcolja, majd saját érdekeit kiszolgáló kegyetlen rabszolgaságba dönti. Valahogy úgy, mint a Pinocchio kalandjai című meseregényben. Szép, nagy, színes, kényelmes házak, izgalmas autók, fantáziadús ételek, zene, szórakozás, amelyeknek élvezői már ott vergődnek a bankár-nagybácsi kölcsöneinek láthatatlan, agyafúrt hálóiban. A gyerek-emberiség eme nagy kalandja mögött kiirtott őserdők, elsivatagosodott termőföldek, füstölgő szeméthegyek, szennyezett vizű folyók és tengerek, végeláthatatlan olajfoltokkal, olvadó jégmezők és kipusztult állatfajok tanúskodnak a játék elfajultságáról. A szórakozásból kimaradt többség, a harmadik világ fiai irigykedve és dühösen tolonganak a hamis ígéret földje körül, ők is igyekeznek a gazdagok játékszerei közül megszerezni néhányat. Az erősebbek átmásznak a kerítésen, de ez csak kevésnek sikerül, bent egy ideig meglapulnak, figyelnek, majd ők is játékba lendülnek. Az otthon maradottak közül naponta ezrek halnak éhen, míg mások dühüktől elvakulva háborúkban gyilkolják egymást. Ők a rossz gyerekek közül a legrosszabbak. A „jó” gyerekek közül a nagybácsi néhánynak megengedi, hogy kimenjen, és rendet tegyen közöttük. Ez a játék legérdekesebb része, amitől a, rosszak, még dühösebbek lesznek. A nagybácsi ezt látva elégedetten dörzsöli a kezeit. Minden a tervei szerint alakul.

 

És mindenek-mindezek fölött, Akiről minden játszó elfeledkezett, akinek létezéséről a Sátán-nagybácsi, a hazugság atyja igyekszik mindenkit elfeledtetni, ott szomorkodik minden létező igazi Atyja és Teremtője, az égnek és a földnek a jogos és törvény szerinti Ura, a mindenható Isten. Ő az embereknek szabadságot ajándékozott, de azok engedetlenségük miatt a gonosz csapdájába kerültek. Az Igazságos elküldte az ő fiát, hogy megszabadítson minket ebből a kelepcéből, hogy megszabadítson bűneinktől. Meghalt értünk, hogy megszabadítson végletes egoizmusunktól, ami minden bűn forrása. Megtanított minket arra, hogy saját erőnkből sohasem menekülhetünk, hacsak be nem fogadjuk őt a szívünkbe, ha hasonlóvá nem válunk hozzá. Akkor fogunk majd tudni úgy szeretni, ahogy ő is szeretett minket, aki az életét adta értünk. Ő képes újjászülni minket, a mi bűnös szívünket, amiben nincsen semmi jó, mert csak magát képes szeretni. Lássuk be, hogy közömbösek vagyunk szenvedő embertársaink iránt, csak a magunk dolgai érdekelnek, a magunk játékai foglalkoztatnak. Ha teszünk is valami jót, azt azért tesszük, hogy jónak tűnjünk magunk és mások szemében-hazudunk magunknak és másoknak is. Igen, újjászületésre van szükségünk, hogy újra az Atya-Isten gyermekei lehessünk, anélkül nem megy. Vagy hazudhatunk tovább önmagunknak, hogy magunktól is képesek vagyunk a jóra, a lelki fejlődésre, a saját erőfeszítéseinkkel is eljuthatunk Istenhez. Elfeledkezhetünk arról, hogy Isten előtt Krisztus nélkül nincs mit keressünk, az ő vére nélkül, ami tisztává tesz, Isten előtt utálatosak vagyunk. Én vagyok az út, az igazság és az élet, senki sem mehet az Atyához, csakis énáltalam-mondta Ő. Ez azt jelenti, hogy a Szentlélek által benne újjászületve Őt követjük, mindenben hasonlatossá válunk hozzá, ugyanazokat a munkákat végezzük, amelyeket ő végzett. A Sátán is azt hazudja, hogy szabaddá tesz, ő is szabadságot kínál, de, hogyan? Az ő szabadsága az egyén és a közösségek, népek kíméletlen önérvényesítése, amelyből erőszak, gyűlölet és háborúk fakadnak. Arra biztat, hogy vegyük el erővel mástól, ami minket megillett, harcoljuk ki fegyverrel szabadságunkat, védjük meg, ami a mienk. Jézus ellenben békét kínál nekünk, az Ő békéjét, amely más, mint a világ békéje. Ő nemcsak jót, a legjobbat akarja adni: a lélek igazi szabadságát és az örök életet. Megmutatja, hogy a szabadság igazi mércéje mások önkéntes és szeretettel való segítésének, szolgálatának képessége, és nem a magunk és a világ minél nagyobb részének birtoklása.

Testvérem, akarsz e igazán szabad lenni? Valld meg bűneidet, ismerd be fogyatékosságaidat, amelyek elválasztanak téged Istentől, és kérjed őt, hogy szülje újjá a te semmire sem jó, önző szívedet Vagy azt mondod, hogy jó vagy, és minderre nincs szükséged? Akkor vizsgáld meg magad, és válaszolj magadban a következő kérdésekre: Jobban szereted Krisztust, mind a saját életedet? Hajlandó volnál-e mindenről lemondani, beleértve családodat is, hogy Őt követhessed? Hajlandó volnál-e mindenedet, teljes vagyonodat a szegényeknek, nincsteleneknek, betegeknek, özvegyeknek, árváknak adni? Fel tudnád-e az életedet áldozni az igazságért, az evangélium terjesztéséért? Tudod-e szeretni az ellenségeidet? Tudod-e szeretni azokat, akik gyűlölnek téged? Tudsz-e imádkozni azokért, akik megfosztanak két kezed munkájának gyümölcsétől, akik elviszik földed termését, kerted fáinak gyümölcsét? Tudod-e szeretni a világ által megvetetteket, kiközösítetteket, bűnösöket? Magyarok, tudjátok szeretni a cigányokat, románokat, szerbeket, oroszokat, szlovákokat? Romák, románok, tudjátok-e szeretni a magyarokat mint felebarátotokat, embertársatokat?

 

Testvérem, ha mindezekre képtelen vagy, lehetsz vallásos ember, de Krisztushoz nincs semmi közöd. Mert ő mondta: Miért mondjátok nekem Uram, Uram, ha nem teljesítitek, amiket én parancsolok nektek? Nem ismerlek tieteket, távozzatok előlem, ti gonosztevők! De ha megvallod, hogy mindezekre képtelen vagy, és önmagadat Isten előtt megalázva, bűneidet megvallva kéred őt, hogy teremtsen benned új szívet, akkor hű az Úr, és kérésedet teljesíti. Ezért imádkozni fogunk mi is, ennek a lapnak a szerkesztői mindnyájan, imádkozni fogunk a te és családod életéért, szabadulásáért. Úgy legyen!

                                                            (Simon András)

 

 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenymisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr962572804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dr. szpahi 2011.01.14. 21:27:31

Ritkán olvasni ennyire tömör és pontos megfogalmazását az Igazságnak.
süti beállítások módosítása