Újjászületés

Keresztény felekezetek közötti párbeszéd

Házigazdák

Dohi Zoltán, Simon András, Szilveszter László

Hozzászólások

2018.01.01. 16:21 Újjászületés

A ló-kapocs a természettel - út önmagamhoz - lélektükör

26167706_103857773750154_3360497718291959357_n.jpg

 Isten megteremtette a világot, útjára indította az életet, a maga csodálatos sokszínűségével, az élőlények sokaságával. Ennek része az ember is, amely szellemével és értelmével kiemelkedve arra hivatott, hogy uralja, gondozza, Harmóniában és szüntelen harcban most kezdjük megtanulni, hogy cselekedeteink, döntéseink kihatással vannak az egészre.

  Civilizációs tevékenységével, a technika által az ember fokozatosan eltávolodott a természettől, ennek rombolásával önmagát sodorta végveszélybe. Ezáltal sok állatfaj is a pusztulás szélére jutott, más fajoknak lehetősége nyílik az ellentámadásra (erdélyi medve), de nem kétséges, hogy ki lesz a ,,győztes".


   Legszebb sikertörténet mégis a ló és ember kapcsolata. A ló, amely végig kísért és társunk volt harcainkban, honvédő és hódító háborúinkban, a parlag feltörésében, erdők kiirtásában, a szén előbányászásában, a misszionáriusok utazásaiban még mindig mellettünk van e vészterhes időkben is. Megbocsátja a világháborúk lómészárlásait, nem adja fel, arra biztat, mi se adjuk fel.


   Isten úgy tanít minket vezetni, irányítani, hogy szolgálni hív, alázatra int. Dolgozok a lóért, kaszálok neki, előteremtem ételét, italát, vigyázok egészségére, kihordom a trágyáját. Szolgája vagyok. De a nyeregben én vagyok az úr. Ha ezt elhiszem, ő is elfogadja. Alattam a ló, én középen, fölöttem Isten. Alattam az anyag, a test, az érzelmek, indulatok, vad félelmek, nyers kívánságok, amelyeket uralnom kell. Alattam a ló, amelynek én adok célt, Isten erre hív el, ezt akarja látni. Hogy jól megülöm a lovat. Én irányítom őt, nem ő engem. Engem a szellem irányít, amely az Úrral való kapocs. A ló nem ragadhat el, tudnom kell használni a féket. Lusta lónak, kedvetlennek sarkantyú!


   Ha nincs harmónia felfelé, a ló megérzi. akkor lefelé sincs. ideges vagyok, a ló megérzi, ő is az lesz. Félek, ő megoldásokon filózik, legszívesebben elrohanna. Bántalmazom, kihozza belőlem a rosszat. Kihozza, ami egyébként is ott volt.
Tehetetlenségemben ütni kezdem, ő megbokrosodik mégjobban. Én mégis hamarabb belefáradok, mint ő. Rögtön megbocsát, ahogy feleszmélek. Isten rám tekint. Látod ez vagy, mondja. Sokat kell még foglalkoznom veled. Idomításra szorulsz

                                                         (Simon András)

 

 

 

 

 

 

 

 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenymisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr6113538433

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vadna 2018.12.31. 11:51:17

pROBALOK SEGITSÉGET KÉRNI!!tüzelö VÁSÁSRLÁSRA kérek segitséget!!Engedjétek meg, hogy bemutatkoztam, Varga Zoltánnak hívnak, 2 gyermekemmel és beteg feleségemmel Vadnán élünk, egy komfortos kis családi házban. Becsületes keresztény emberekként nehéz helyzetünkből csak a Jóisten segíthet nekünk, ezért is gondoltam Önökre! Sajnos saját hibánkon kívül nehéz helyzetbe kerültünk! Feleségem fizetéséből havi 23 ezret vonnak le tartozás fejében, így bárminemű segítséget, élelmiszert is szívesen elfogadunk! Én jelenleg közmunkán vagyok, beteg feleségemet, Csillát gondozom (vizes láb, lábszárfekély), de jómagam is szívbeteg vagyok, amely mellé még cukorbetegség is társul Csillának kevés vörösvérsejtje, ill hemoglobinja van, dolgozni nem bír, fárad! Én inzulinos cukorbeteg vagyok (napi 2x)! Ezért kérnem a segítségeteket! Bővebb információ privát üzenetben! Köszönöm!//varga zoltan vadna szabadsag tér 15 vagy fabian lajos sajovelezd fatelep 20 958 58 52 zola67@gmail.hu/butorlapfakéregis jo // NEM PÉNZT KÉREK FÁT!!f,,kb egy honapja diabetese neuropathya allapitottak meg ill... gerinc csipö kopas ill szükület folyamatban van leszazalékolas elinditasa// vargáné szücs csilla erste bank 116 00006 0000000025766862 amennyiben lehetséges feleségem részére tudnának küldeni növér vagy alfa c tablettakat? vashianyos vérszegénységre//vagy maltofer tablettat ha lehet vvalamelyikböl 2 dobozzal//közgyogyigazolvany megszünt nem is fogjuk kapni mert 1000 ftal több a jövedelmünk!!köszönjük vARGA ZOLTAN VADNA SZABADSAG tér15

ha tüzelöben nem tud feleségemnek ruhaban 178 cm 60kg

most már fele fizetést vonja végrehajto tartozasba 28 ezer ftot kapok 70 518 9043

voltma ctén 2 es 3 as csigolyaban kailakuloban van gerincsérv ..többi csigolya el van meszesedve((HA TUZELOBEN NEM TUD FELESEGEMNEK RUHABAN 178 CM 55KG TELI RUHA) VAGY ELEMISZER TUZELO EGY KOBMETER GALLYFA 22 EZER FT TOROK PETER SAJOKAZA 20 324 39 66
süti beállítások módosítása