Újjászületés

Keresztény felekezetek közötti párbeszéd

Házigazdák

Dohi Zoltán, Simon András, Szilveszter László

Hozzászólások

2011.04.02. 20:11 Újjászületés

A barokk eposztól Kölcsey Himnuszáig


Zrínyi Miklósnak a Szigeti veszedelemben lángoló haza- szeretete mély és átfogó Isten-hitével együtt  vizsgálva válik csak igazán és átfogóan értelmezhetővé. Hitetlen, ateista szemmel olvasva elsikkad a lényeg: Minden úgy történik, ahogy az Úr akarja, Ő a történelem ura, bűneik miatt népek sodródnak a pusztulás szélére, de a hívő lélekkel élő egyén tűzön át is megmenekül, megkapja a győzelem koronáját. Isten nem hagyja el az Ő gyermekeit.

 

           Aztán következik a 17. század. A vaskos, szókimondó kuruc költészet, a háborús belviszály, dúlások, zsoldosseregek erőszaktételei, paraszt-nemes gyűlölködés, erkölcsi romlás, a csaták előtti és utáni vad tábortüzes tivornyák, a hadi fegyelem hiánya, a bujdosók reményvesztett keserűsége. Ebbe a zűrzavaros világba próbálta belevinni a maga rend-szeretetét, józanságát, hitét a mi szegény II. Rákóczi Ferenc fejedelmünk, többnyire hasztalanul. Ő maga is önmagával küzdő, magánéleti problémáin úrrá lenni nem tudó ember, aki keresi Istent, de az utolsó lépésnél újra és újra megtorpan, a sátán tőrbe ejti, megkötözi, szembehelyezi önmagával. Önéletírásának címe: Egy bűnös vallomásai. Rodostóban napjában ötször hallgatott misét, ez már a megtért, a győztes fejedelem. Nincs kísértés, szíve a Jézusé, boldogan, háládatosan tér meg teremtőjéhez. Ennyire volt szüksége, hogy megtisztuljon, és Isten megadta neki: Vesztes szabadságharc, szétesett család, elveszett dicsőség, kemény, hosszú betegség. A Teremtő türelmesen várt rá. Mellette hűséges embere, Mikes Kelemen, aki leveleket ír, de nem küldi el. Szeretett szülőföldje utáni vágy gyalulja az ő lelkét is, alázat, gyermeki derű, szeretet, a helyzet elfogadása, Isten akaratába való belenyugvás. Hangjában nincs sem keserűség, sem vád, lázadás. Tudni kell örülni az apró dolgoknak, látni a kegyelmet, érezni Isten jóságát, és megbocsátani, megbocsátani mindenkinek, kimondatlanul is.

      Ezt a régi magyar szellemi valóságot söpörte el az a szökőár, ami Franciaországból indult, már a forradalom előtt, de attól hajtva és űzve, pusztítva, mindent átalakítva. Ez volt a francia felvilágosodás. Okos emberek, filozófusok kitalálták, hogy nincs Isten, az ész az úr, mindent szabad. Új, hazug gondolati rendszerek terjedtek el, a materializmus, deizmus, ateizmus, racionalizmus, amelyek megmételyezték a magyar írók, költők nagy részét is. 1794-ben kivégeznek a magyar jakobinusok közül is többeket, Martinovics Ignácot, Szentmarjay Ferencet, Hajnóczi Józsefet forradalmi izgatás, összeesküvés vádjával. Ezekben az áramlatokban gyökerezik a 19. századi nemzeti romantika is, antiklerikalizmus, küzdelem a feudális maradiság ellen, amelynek egyik legjelentősebb képviselője volt Kölcsey Ferenc, a Himnusz írója. Ő a racionalizmuson keresztül jutott el a „tett filozófiájáig”. Noha református volt, egyik írásában kifejtette, hogy a reformáció károsan hatott Magyarországon, ugyanis gátolta a reneszánsz világi mozgalmának kibontakozását, visszavetve a vallásos túlbuzgóság világába. Ennek tudatában érthetjük csak meg jól, hogy a Himnusz  költője valójában egy 16. századi református prédikátor szerepébe helyezi bele magát, retorikai eszközként használja a magyar énekköltészet protestáns hagyományait, nem önmagából  nem a saját hitéből merít. A saját hitvallását inkább az Áldozat című költeményének két sora fejezi ki: „Áldozatom két istenség oltára felett áll: Könny neked, ó, szerelem, és neked, ó Haza, vér!”

   A modern nemzettudat születésének tükreként és egy máig érvényes történelemszemlélet kikristályosodásának rögzítőjeként értelmezve a Himnusz a következő problematikus kérdéskörök felvetését vonja maga után:

    1. Mi motiválja a lírai ént az Istenhez fordulás tettében (büszkeség, pesszimizmus, hamis bűnbánat).
   2. A felvázolt történelemszemlélet érvényessége az egyetemes Isteni világrend tükrében.

   3. A lírai én önmeghatározása Istenhez és a nemzethez való viszony keretei között (a szenvedő nemzet).


A Himnusz egészét két meghatározó érzés, a nemzeti büszkeség és a pesszimizmus hatja át. Kölcseyt kortársai is a modern magyar nemzettudat képviselőjeként tartották számon. Ellentétben a hagyományos nemesi nemzetszemlélettel, amely a nemzetet a magyarság egy töredékét kitevő nemességgel azonosítja, a Himnusz írója azokhoz csatlakozik, akik a nemzetet faji, vérségi, nyelvi alapon kívánták meghatározni. Politikusként és közíróként egyaránt síkraszállt a jobbágyság félszabadítása és a parasztság egyenjogúsítása mellett, noha saját származása és egyéni érdekei a nemességhez kötik.
Életformája   ellentétben elveivel a vidéki, birtoka jövedelmeiből élő középnemes jellegzetes életformája. Saját jobbágyait nem szabadítja fel, szomszédaitól annyiban különbözik, hogy amíg ők vadásznak, addig ő ír-olvas, és fővárosi tartózkodása idején nem a bálok, úri szalonok vendége, hanem az irodalmi körök, társaságok meghívottja...

   Kölcsey a romantikus polgári nemzettudat fő előfutáraként a Himnuszban először szólaltatja meg azokat az alaphangokat, amelyek később számos torzuláson átmenve a nemzeti jobboldal szimfóniáinak alaphangjaiként fognak harsogni. A nemesi nemzetszemlélet számos pontban toleránsabb volt a polgárinál, például abban, hogy a nyelvet és a származást nem tekintette kizáró kategóriának. Magyarországon a hivatalos nyelv a latin volt, jó magyar lehetett a horvát nemes, fogarasi  hátszegi, kővári román kisnemes anélkül, hogy népétől el kellett volna távolodnia. A polgári nemzettudat alapja a francia forradalom eszméiben gyökerezik, ezeknek Kölcsey is lelkes híve volt, mindenki egyenlő, mindenki francia, aki Franciaországban él, a kisebbségeknek el kell tűnni vagy asszimilálódni...

   A nemzeti büszkeség egy beteg és Istennel rendelkezni akaró  tudatállapot, amely arra a torz felismerésre épül, hogy az én népem különb minden másiknál. A mi harcosaink mind hősök, vitézek, az ellenség katonái rablók, stb. – lásd az Árpád hős magzatjai – rabló mongol ellentétet. A valóságban egy Német- vagy Olasz földön kalandozó ősmagyar semmiben sem volt különb, sem tettekben, sem erkölcsileg egy mongol portyázónál, ezt a források jól alátámasztják. A másik fontos összetevője a „mi szenvedtünk a legtöbbet” -érzés. Szinte minden kelet-és közép európai nép mint mártír népre tekint önmagára. Bizonyos történelmi folyamatok egyes népeket bizonyára jobban megviseltek, mint másokat, akik esetleg profitáltak belőle, de nem ez a lényeg, hanem az őszinte megtérés, amely szinte mindig elmaradt, vagy nagyon rövid ideig tartott...


  1. Pesszimizmus:

Kölcsey pesszimizmusa beteg, világ szerinti megszomorodás, mely a halálba visz. Hiába fohászkodik Istenhez, imáját rossz alapokra helyezi, és Isten nem hallgatja, nem hallgathatja meg őt. Depressziójának okai magánéletében gyökereznek, zárkózott, vidéki elszigeteltségben élő ember, aki ahelyett, hogy megtalálná ennek áldásait, szenved, magányos, és pezsgő, zajos társasági életre vágyik, irodalmi elismertségre, tiszteletre. Jövedelme nem engedi meg neki ezt az életformát, ezért meghasonlik önmagával, környezetével, Kazinczyival is. A magyarság jelenét érintő sötét borúlátás, Isten áldásait figyelmen kívül hagyó gondolkodásmód, elégedetlenség, keserűség ide is visszavezethető.


  2. Amiből a költemény felépül történelmi tények, ahogy a költő látja, és ahogyan a valóságban voltak. Kölcsey a múltbeli eseményeket tematikusan csoportosítja a nemzeti balsors-jólét állapota köré, megadva ezzel a szerkezet gerincét. A hagyományos reformátori értelmezési sémákat követve a jólétet Isten jóindulatának, szeretetének, míg a balsorsot Isten haragjának tulajdonítja. Isten haragját a nép meg nem nevezett bűnei váltják ki, ami feltételezi azt, hogy az azt megelőző jó-lét (shalom) egy Istent követő, az ő parancsainak engedelmeskedő kollektív magatartás következménye kellene legyen. Ennek az alátámasztására azonban a költő kísérletet sem tesz, talán tudja, hogy lehetetlen feladatra vállalkozna, inkább vállalja a logikai konstrukció csonkaságából fakadó következményeket. Ezek a felszínes olvasó-értelmező számára nem tűnnek fel, hiszen a csonkaságot jól rejti az erős érzelmi töltet, előremutató hazafiság, beleélés, szuggesztív magával ragadás, csak a vallásos oldalról közelítő számára tűnik fel ez a „semmiben lógás”.

  A szerkezet simaságának megteremtése miatt a költő arra is képes, hogy egyes történelmi események sorrendjét hallgatólagosan felcserélje. Arról van szó, hogy néhány török elleni győztes csatát a tatárjárás elé helyez, valójában a török csapatok első támadásai a tatárjárás után jó 135 évvel, Nagy Lajos király korában következtek be.

  Kölcsey értelmezésében és a Himnusz szerkezete is ezt az álláspontot támasztja alá , az elesés, Isten jóindulatának elvesztése valahol a Mohácsi csatánál és közvetlenül utána vált nyilvánvalóvá, eszerint előtte a nép, a királyok és Isten viszonya rendezett, példás kellett volna legyen. De hogy ezt csak a költő sugallja, és a valóságban nem volt így, azt a kiragadott néhány történelmi esemény is jól példázza, amelyek egyáltalán nem kivételek, jól beleillenek a kor politikai és erkölcsi rendszerébe.

    a. Szent István és Koppány harca, a kereszténység felvétele

    b. Vazul megvakítása, István utódlásának kérdésköre

    c. Az Árpád-házi királyok testvérháborúi, trónviszályai

    d. Bánk bán története

    e. Zsigmond megkoronázását megelőző súlyos pártharcok, király- és királyné gyilkosságok (Hédervári Kont esete)

    f. A várnai csatavesztés előzményei

    g. A Budai Nagy Antal és a Dózsa-féle parasztháborúk

   h. Testvérháborúk, népirtások, árulások Mohács után. A Habsburg ellenkirály, Ferdinánd megkoronázása Szapolyai János ellenében (vagy fordítva); Báthory Zsigmond és Básta kora

     i. A székely farsang.

A honfoglalás korabeli, Árpád-kori vagy a Hunyadiak korában élő magyarság tehát, semmivel sem volt különb a Mohács utáninál vagy a mainál, csupán a lehetőségeik és létfeltételeik voltak mások.


   3. A szenvedő nemzet:

Amint a bevezetőből kitűnt, Kölcsey ünnepélyes-profétikus, Istennel perlekedő, polemizáló hangneme a 16. századi nagy reformátor-költőkre vezethető vissza. Szembetűnő a nemzettel azonosulás lélektani intenzitása, amely részben magyarázatot nyújt arra, hogy a teológiai megalapozottsága a költeménynek igencsak felszínes, biblikusnak alig nevezhető. A szenvedő, az emberiség bűneiért kereszthalált haló Krisztus helyébe a szenvedő nemzet lép (megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt).

   Ez az önmagát szenvedés által megváltó nép torzképe bukkan fel a legújabb nemzeti tévtanításokban is, amelyek Trianont a magyar nemzet keresztre feszítéseként, mártírhalálaként értelmezik. Ezek a veszélyes tévelygők a magyarság küszöbön álló feltámadását, erkölcsi újjászületését hirdetik, és nem látják, hogy – miáltal sokakat elhitetnek –, újabb rettenetes katasztrófák sorozatát vonhatják népükre...

  

Himnuszunk még mindig változatlan, azt az egy sort viszont újra kellene írni lelkünkben...

 

                                                           (Simon András)                                      

    

 

 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenymisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr252794436

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

flora 2011.04.03. 23:09:33

Mi legyen? Lecseréljük? A sógoromnak, aki nagyon jó fej, egy ideig ez volt a mániája: új himnusz kell!

Most nagyon álmos vagyok, majd még reagálok, csak néhány dolog:
Mikes Kelemen szerintem nagyon szívhez szólóan keserű volt sokszor. Még akkor is, ha az önirónia soha nem hiányzott belőle. (Egyébként a "vér jobboldalból" pont az önirónia hiányzik, ahogy általában a szélsőségekből is.) Például amikor Kőszeghy Zsuzsi kikosarazta vagy amikor a fejedelem meghalt, vagy amikor utolsóként maradt Rodostóban. De az tény, hogy önsajnálat nem volt benne.

A felvilágosodást lehet nem szeretni, viszont az, hogy bekövetkezett, nem véletlen esemény volt, és vaskosan benne volt a megjelenésében az akkori egyház hozzáállása a megváltozott világhoz, az újkori emberhez is - sajnos.

Másrészt mi, akik a felvilágosodás után élünk, a nevelésünk-oktatásunk ahhoz kötődik, mi már úgy gondolkodunk, mint akik ismerik azt. Tehát nem tudsz egy a felvilágosodást megelőzően élő ember fejével gondolkodni. Ez tény. És nem is biztos, hogy baj... Ezen még gondolkodom...