Újjászületés

Keresztény felekezetek közötti párbeszéd

Házigazdák

Dohi Zoltán, Simon András, Szilveszter László

Hozzászólások

2011.02.10. 09:16 Újjászületés

Az Istennek tetsző élet

 

 

 

 „Ki időzhet sátradban, Uram,

ki lakhat szent hegyeden?

 

Aki bűn nélkül él, a jót teszi,

szívében az igazságot forgatja,

és a nyelve nem szór rágalmakat.

 

 Aki barátjának nem okoz szenvedést,

embertársát nem gyalázza,

a gonoszt nem veszi sokba,

azt tiszteli, ki az Urat féli.

 

Aki nem szegi esküjét,

még ha veszt is rajta,

pénzét nem adja uzsorakamatra,

s nem hagyja magát

ártatlanok kárára megvesztegetni.

 

 Aki így cselekszik, soha meg nem rendül.”

 

                               (15-ik zsoltár)

 

 

        „Ki időzhet sátradban, Uram, ki lakhat szent hegyeden?" Egy olyan társadalomban élsz, s talán egy olyan egyháznak vagy a tagja, ahol ezt a kérdést nem boncolgatják, nem nagyon beszélnek róla. Mert sokan azt hirdetik: „Minden út Istenhez vezet. Minden út felvezet arra a Szent hegyre, csak vannak akik innen indulnak, vannak akik arra kerülnek, vagy amott másszák.” Vajon az Istenhez vezető útnak oly sok ága-boga, „főútja, autósztrádája” lenne? Amelyek közül csak úgy válogathat mindenki kedve és ízlése szerint? Vajon mit gondol erről a zsoltáríró Dávid? Öt versben mondja el Isten akaratát, s maga a zsoltár tesz bizonyságot arról, hogy fontos kérdés ez, amiről beszélni kell. Rávilágít az Istenre hagyatkozó ember legelemibb kérdésére: „Milyen az az ember aki veled lakhat? Milyenné váljak én, hogy gyermekednek neveztessem? Hogy éljek, hogy a Szent hegyeden lakhassam?”

 

A filmek, a televízió, a média, az internet sokban segítenek, de inkább tönkreteszik az embert. Elvonják a figyelmét Krisztusról, a környezetéről, a családjáról. A családtagok esténként nem egymással beszélgetnek, hanem közösen „áldoznak” egy műsor oltárán. Az adásoknak nem az a fő témája, hogy milyen az Istennek tetsző élet, hanem az hogy: „ez a katasztrófa történt, ezt vedd meg, ennek most jó ára van, ettől menő leszel, légy a magad ura, ezt megérdemled, független vagy, szabad vagy.” Az iskolákban se hallottam a tizenkét év alatt erről semmit: „milyen az Istennek tetsző élet, ki lehet a sátradnak vendége, Uram?” Az emberek nem erről beszélgetnek az utcán… Isten valósága pedig teljesen mást mutat, egy olyan képet tár elénk az Ószövetségben, ami a mai emberekre nem jellemző: „Szeresd azért az URat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből! Maradjanak a szívedben azok az igék, amelyeket ma parancsolok neked. Ismételgesd azokat fiaid előtt, és beszélj azokról, akár a házadban vagy, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz!” (Deut. 6:5-7) Beaszélsz te a gyermekeid előtt, a házadban, az úton, keltedben, fekvésedben az Úrról és az Ő akaratáról? Megszoktad-e a vallásosság kereteit, a vasárnapi templomozást, a prédikációt, vagy valami többre vágysz, mert tudod, hogy ez nem elég?

 

A világ jól megvan Isten nélkül. Sokszor azt tapasztalom, hogy a templomba járó emberek is jól megvannak Isten nélkül. Ez mit jelent? Nem lehet Istennel úgy járni, hogy ne szóljon bele az életünkbe, úgy hogy semmi ne változzon rajtunk. Ha Istennel élő ember vagy akkor a bűn teher, amit le akarsz rakni, amitől meg akarsz szabadulni. Ha Vele élő ember vagy megváltozik a gondolkodásod, boldogabb vagy, kedvesebb, türelmesebb, segítőkészebb, és olyan útra elkötelezett, amelynek célja van. Nehogy azt hidd, hogy lehetetlen ezt megvalósítani. Ha lehetetlen lenne elérni Istent, ha lehetetlen lenne élni ezt az életet, amit Ő lefektetett, akkor a kereszténység eltűnt volna rég, még csírájában, valahol történelemkönyvek lapjain lenne csak, s történészek mesélnének róla, ezt azt. Bár igaz, hogy a kereszténység meggyengülőben van, nem járnak az emberek templomba, imaházba, valójában pedig csak azt utasítják el ami halott, ami csak beszéd, de nem valóság. Nem kívánkoznak olyan helyekre, amiket nem hat át Isten szava, nem kíváncsiak ilyen templomokra, prédikációkra és hívőkre. Így is sokan vannak akik „vallásosak”, s kitöltik az életüket olyan cselekedetekkel amiknek nincs értelme. De a működésképtelen dolgok elsorvadnak, az élő dolgok embereket vonzanak magukhoz. Gamáliel rabbi mondja az Apostolok Cselekedeteiben a keresztényekről: „hagyjátok békén ezeket az embereket, és bocsássátok el őket. Mert ha emberektől való ez a szándék vagy ez a mozgalom, akkor megsemmisül; ha pedig Istentől való, akkor úgy sem tudjátok megsemmisíteni őket, és még úgy tűnhettek fel, mint akik Isten ellen harcoltok.” (ApCsel 5:38-39 MBT)

 

Csak az utóbbi pár száz évben telt meg a világ egy csomó működésképtelen, haszontalan dologgal. A régi világban, s talán még faluhelyen így van: aminek nincs értelme, ami nem működik, ami haszontalan, azzal nem is foglalkoznak, az eltűnik. Épp ezért nem a kereszténység semmisül meg, hanem a működésképtelen egyházak, a haszontalan hívők. Talán ÉN, talán TE. De mindig jönnek fáklyavivők, friss mozgalmak, akik megragadják a sárba dobott zászlót. Akik az elrejtett de megtalált kincsnek örülni tudnak. Aki pedig Isten dolgait tapossa, annak nyoma se marad, nevét nem írják be az élet könyvébe: „Láttam, hogy trónja előtt állnak a halottak, kicsinyek és nagyok. Könyveket nyitottak ki. Kinyitottak egy másik könyvet is, az élet könyvét. A halottak fölött ítélkeztek, ahogy a könyvekben fel volt jegyezve, a tetteik szerint. A tenger visszaadta a beleveszett halottakat. A halál és az alvilág is visszaadta halottjait, és mindenki fölött ítéletet tartottak a tettei alapján. A halált és az alvilágot a tüzes tóba vetették. A tüzes tó a második halál. Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették." (Jel. 20:12-15 SZI)

 

Isten kezünkbe ajánlja az életet és halált, a megtérést vagy az Ő elutasítását. Azt mondja Dávid: Az ÚR az én kőszálam, váram és megmentőm, Istenem, kősziklám, nála keresek oltalmat. Pajzsom, hatalmas szabadítóm és fellegváram, menedékem és szabadítóm, megszabadítasz az erőszaktól. (2Sa 22:3)

Azt mondja Dávid, hogy Isten kőszál, erős vár. Az Úr a megmentő. Az Úr a szabadító. Az Úr a menedék. Az Úr a pajzs. Milyen Istenünk van, milyen csodálatos Atyánk van. Milyen kegyelmes gazdánk van. Gondoljunk bele, ebből a romlott világból pont ez hiányzik. A biztonság, egy megmentő, egy fogódzkodó. Egy teljesen összegabalyodott és önző világban élünk, és az emberekből pont ezek a tulajdonságok hiányoznak. Isten önmagát ajánlja fel, bele lehet kapaszkodni. Butaság nem élni Isten szeretetével, butaság nem élni Isten szeretetében. Jézus igája a legkönnyebb iga, hisz Ő maga mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek. Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek. Mert az én igám boldogító, és az én terhem könnyű.” (Mt. 11:28-30 MBT)

Azt gondolod szabad vagy? Azt gondolod, nem vagy iga alá rekesztve? Azt gondolod nem befolyásol senki? Nem függsz a főnöködtől? Az államtól? A kísértéseidtől, a bűneidtől? Fiatal vagy? Azt gondolod mindig ilyen gondtalan lesz az életed? Azt gondolod hogy elég ha vasárnap vagy szombaton eljárunk imaházba, templomba? Elég az, ha meg vagyunk keresztelve, vagy alá vagyunk merítkezve, vagy le vagyunk konfirmálva, meg vagyunk bérmálva?

 

A keresztyén élet a mindennapi helytállásról szól, az ünnepek csak díszítések, nyugalomnapok. A keresztyén élet a hétfőkről, keddekről, szerdákról … szól… főleg! Azokról a szürkének nevezett napokról. Az Istenkapcsolatról, Bibliatanulmányozásról, az imákból… a sok-sok gyakorlatból, türelemből a másik ember felé, idő és önmagunk áldozásából. A Szentírás szava, maga Isten lénye teljesen át kell hasson, hogy működjön. Hanem nem megy ez az élet, (hanem nem megy úgy ahogy kell) mert ennek az életnek a motorja, tápanyaga Isten szava. A Bibliát elképzelhetjük annak a leheletnek amit Ádám is kapott a teremtéskor, „az élet lehelete” volt az ami életet adott Ádámnak, ugyanígy Isten Igéje az az éltető lehelet, ami a keresztyén élethez létszükséglet.

 

Azt üzeni Pál: „Tehát Krisztus követségében járunk, maga az Isten int benneteket általunk. Krisztus nevében kérünk: engesztelődjetek ki az Istennel! Mert azt, aki nem ismert bűnt, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk őbenne. Vele együtt munkálkodva intünk is titeket; úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták az Isten kegyelmét. Mert õ mondja: „A kegyelem idején meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Íme, most van a kegyelem ideje! Íme, most van az üdvösség napja!” (2Kor 5,20-6:2)

 

Ki lehet békülni Istennel, és aki „hívő” ember, neki még inkább. Ki kell békülni, mert minden ember vétkezett egyszer legalább életében, és aki vétkezett, az meg kell haljon. Ez a törvény. Így nincs mit dicsekedni, így minden ember Isten bocsánatára szorul, minden nap. Pál a békülésre buzdít és azt mondja el, hogy Istentől jön az üzenet, Isten ki akar békülni velünk. Mi nem akarunk? Képzeljük el, fentről jön egy hatalmas kéz, kezet akar adni nekünk, de mi elutasítjuk?

 

Érted meghalt egy ember, hogy a te bűnöd többé ne jöjjön számításba. Ezt prédikálták az ősegyházban, ezt prédikálta Pál és az apostolok, a megfeszített és feltámadó Krisztust hirdették, aki az emberekért jött, aki az emberekért halt meg. Fontos ez neked? Felfogod annak a súlyát, hogy meghalt egy ember érted? Nem csak mint a filmekben, egy golyó és kidől, és kibugyog fél liter festék. Valóságosan halt meg, szenvedett egy ember, érted. Egy bűntelen ember, aki nem volt hibás semmiért. Jézus halála lehetővé tette, hogy az Isten sátorába költözzél, és erőt adott hozzá, Szentlelket. Azt mondja Pál, Krisztus követségében jött, béküljetek meg, és ne éljetek hiába ezzel a szeretettel ami Istenből árad. Ne tékozoljátok el az életet. Mert most van a kegyelem ideje. Ma még lehet. Ki tudja, hogy holnap mi lesz? Ezt mondja Jézus: „Menjetek be a szoros kapun! Mert tágas az a kapu, és széles az az út, amely a kárhozatba visz, és sokan vannak, akik azon járnak. Mert szoros az a kapu, és keskeny az az út, amely az életre visz, és kevesen vannak, akik azt megtalálják.” (Mt 7:13-14)

 

Ha megtaláltad a szoros kaput ne hezitálj járni rajta, mert bűnöd ha nem teszed! Sokszor az emberek azt mondják, majd holnap. Majd holnap jobb leszek, majd holnap megcsinálom ezt vagy azt, majd holnap, majd holnap… Az emberi olyan, hogyha elhalasztja a jót, akkor lehet már holnap nem lesz ereje, kedve megtenni. A jó cselekvését sosem szabad másnapra halasztani, „Aki tehát tudna jót tenni, de nem tesz, bűnt követ el. (Jk. 4:17 SZI)”. A Jézussal való járást, az Úr hegyén való vendégeskedést se szabad másnapra halasztani. Mert ezt mondja az Úr: „Hiszen nem kívánom én a bűnös ember halálát - így szól az én Uram, az ÚR -, hanem azt, hogy megtérjen útjáról, és éljen” (Eze 18:23 MBT)

 

Merj letérdelni Isten előtt, merj imádkozni, bocsánatot kérni és kapni, ide kell az alázat! Merj megjavulni, merj jónak lenni! Gondolkodj a zsoltáros szavain kedves olvasó, gondolkodj és cselekedj, hogy soha meg ne rendülj!

 

                                                                      (Bernád István)

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenymisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr802650977

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.