Újjászületés - keresztény oldal

       A tavalyi évben két alkalommal voltunk táborozni néhány sárpataki cigány- gyerekkel Szeben megyében, a Fogaras lábainál. Már 2009- ben is ott töltöttünk egy hetet a sáromberki gyerekekkel   közösen (fele-fele arányban). Ebben az évben több mint negyvenen mehettek el erre a táborhétre. A táborhely egy keresztyén alapítvány tulajdona, akik ingyen táboroztatják a szegényebb családok gyerekeit. Többnyire románok szoktak ott táborozni, de a tavaly egy török gyerekekből álló csoporttal is találkoztunk. Tóth Attila régeni lelkipásztor már az előző években is járt ott az abafái cigány gyerekekkel, rajta keresztül jutottunk el mi is oda.

A nyáron segítettünk a tábor bővítésébe önkéntes munkával. Több abafáji és sárpataki cigány ember segített az építkezésben, de voltak ott körvélyfáji és gernyeszegi magyarok is. Megindító volt látni, hogy olyan emberek akik alig tudják fenntartani a családjukat, mégis milyen szívesen segítenek egy-egy héten keresztül a tábor építésében. Voltak akik Isten nevében tették, mások pusztán baráti alapon, megint mások pedig a gyerekeikért akik az idén és remélhetőleg még évekig ott fognak táborozni.

Többnyire olyan gyerekeket vittünk el akik év közben rendszeresen járnak a hetente tartandó gyermek istentiszteletekre, amit a sárpataki cigánytelepen, a Szerbiában tartunk, de próbáltuk a legszegényebb családok gyermekeit is elvinni, mivel számukra kevesebb lehetőség van a kimozdulásra. Az alsó korhatár a hat év volt, a felső pedig a tizennégy. Néhány esetben nehéz volt elhinni hogy a gyerek már betöltötte a hat évet de a keresztlevél bizonyító erővel bírt. Nem csoda, hiszen a rossz körülmények rányomják a bélyegüket a gyerekek fejlődésére. Mindkét évben ki kellett ábránduljon néhány gyerek mivel nem tudtunk mindenkit elvinni, akit szerettünk volna. De a létszám csak a buszra való felszállás pillanatában lett végleges, volt akit a busz mellől vitt haza az ittas apa, mások pedig reménykedve jöttek le a rimánkodó édesanyával, és beugrottak valaki más helyére.

Az utazás sok gyerek számára megrázó élmény volt. Akadt olyan aki még soha nem hagyta el a megyét, vagy akár a községet, és főleg nem busszal. Mindamellett, hogy mindenki kapott gyógyszert indulás előtt, mégis felkavarodott a belső részük a sofőr nem kicsi bosszúságára.

Hála Istennek most sem volt hiány olyan segítőkész fiatalokból (Simon András és Préda Ödön Sárpatakról és páran a környező falvakból) akik készek voltak egy hetet feláldozni a szabadidejükből, azért, hogy másokat szolgáljanak. Nem volt ez közel sem könnyű feladat, de annak, aki szereti az embereket, mégsem volt túl nagy falat. Ezeknek a vezetőknek a dolga az volt, hogy segítsenek gördülékennyé tenni a tábor programjait, kezdve az ébresztéstől, az étkezéseken, csoportos foglalkozásokon, szabadidős tevékenységen át, és egész az esti áhítatig és takarodóig. Néha figyelmeztetni, fegyelmezni is kellett némelyeket, de volt lehetőség mély, baráti kapcsolatok kialakulására is a vezetők és a gyerekek között. Minden szobának volt egy felelőse aki együtt is aludt a gyerekekkel. Lámpaoltás után alakultak ki a legmélyebb, meghittebb beszélgetések amik gyakran imádkozásba torkolltak. A vezetők személyes példája is adott volt, mivel olyan fiatalok ezek akik már elkötelezték magukat Krisztus mellett. Ezért is volt könnyű egy csapatként dolgozni, mivel krisztusi, szolgálatkész lelkülettel álltunk hozzá a tennivalókhoz.

A lelki táplálék mellett gondunk volt a test táplálására is. Sok gyerek olyan új fajta ételeket próbálhatott ki amit azelőtt soha nem ízlelt. Ilyen volt például a kakaó (kakaós kávé) amit igen hamar megkedveltek még azok is akik alig akarták kipróbálni. A gombás laskának nem volt ekkora sikere de ebből is többen repetáztak. A legnagyobb sikernek mégis a túrós puliszka örvendett amiből a szakácsnő alig tudott elegendő mennyiséget főzni. A kenyér is ipari mennyiségben fogyott, helybeli személyzet nagy csodálkozására. Desszertet pedig csak az kaphatott aki megette az ételét, ezzel is rendre nevelve azt a néhány kényesebb gyereket aki válogatott volna. Érdekes volt, hogy a legkisebbek voltak gyakran a legéhesebbek, akik megették a szomszédaik által meghagyott ételt is.

Voltak szervezett és szabad játékok, kinti és az esősebb napokra ill. órákra benti játékok, egyéni és csapatjátékok, olyanok, amelyben az erő, gyorsaság, ügyesség számított, és olyan játékok ahol a figyelmesebb, okosabb volt a nyerő. Néha voltak jutalmak is, máskor meg a puszta siker jelentette a jutalmat. A csoport- foglalkozásokon játékosan, interaktívan, multimédiás bemutatók segítségével ismerkedhettek a gyerekek a kontinensekkel és azok jellegzetességeivel (földrajz, állatok, növényzet, civilizáció). Minden nap volt kézimunka, ahol maguk számára készíthettek olyan tárgyakat, játékokat amik kapcsolódtak a napi témához.

Minden napnak megvolt a maga igei üzenete. Reggelente arról hallhattak a gyerekek, hogy Isten mindenféle embert szeret, legyen az gazdag, vagy szegény, férfi vagy nő, fehér vagy fekete. Ehhez az Újszövetségből lett felolvasva egy-egy történet, majd rövid magyarázat után közösen tanultunk egy igeverset. Esténként pedig tanúságtételek voltak, énekeket tanultunk, imádkoztunk és próbáltunk közelebb kerülni lélekben Istenhez.

Az egyik napon szerveztünk egy rövid hegyi túrát, amit több szakaszra osztottunk. Az első szakaszban mindenki együtt volt, igaz, hogy a kisebbeket néha már fel kellett venni. A forrástól azonban a vezetők egy része visszakísérte a táborba azokat akik nem bírták. Majd egy másik megállónál ismét leszakadtak páran akik megvárták míg a többiek visszaérnek. A csúcsra senki nem jutott fel de a menedékház is elég nagy magasságban volt és ezt a bőrünkön is éreztük. Sikerült egy tábortüzet is beiktatni a sok esőzés ellenére, a gyerekek nagy örömére. Nagyon jó hangulatú este volt az, sok énekléssel, imával és jó beszélgetésekkel.

A „Teleios ministries" alapítvány segített be azokba a költségekbe amit a tábor nem állt (utazás, az élelem egy része, játékszerek, stb.) és az ő munkatársaik személyesen is segítettek a tábor levezetésében.

Miután hazaérkeztünk szerveztünk egy kiállítást a gyermekek rajzaiból a sárpataki kultúrotthonban ahova meghívtuk a szülőket is, hogy lássák mivel is foglalkozunk, hol voltunk és mire tanítjuk a gyerekeiket. Sajnos kevés szülő jött el de gyerekek szép számban voltak és alkalom adódott elénekelni néhány a táborban tanult keresztyén éneket. A kiállítás végeztével, mindenki hazavihette a rajzait és azokat a sárkányokat, amiket még a táborban készítettek. Még csak november van, de a gyerekek már kérdezgetik tőlem, hogy lesz-e tábor, és hogy viszem-e őket is. Reméljük, hogy lesz és reméljük, hogy minél több gyereket el tudunk még vinni jövőre is.

                                                                               (Dohi Zoltán)