Újjászületés

Keresztény felekezetek közötti párbeszéd

Házigazdák

Dohi Zoltán, Simon András, Szilveszter László

Hozzászólások

2011.01.10. 22:24 Újjászületés

Egyszerű lelki eledel az 1 Mózes 1, 1-19-böl.

A Bibliában központi mondanivalót, üzenetet foglal el az a gondolat, hogy Isten szabadítója az ő népének. Előbb az egyiptomi szolgaságból szabadítja ki övéit. Később a „maradékot” a babiloni fogságból. Az egész emberiséget, pedig, Jézus Krisztus által, a bűnből és a halálból. Az az Isten, aki nekünk szabadítónk, teremtette a mennyet és a földet is.

 

A Biblia, rövid, tömör közlésében csodálatos céltudatosság és tervszerűség van. Isten a maga teremtő akaratával és szavával valamint cselekvő közbeavatkozásával lépésről lépésre megy előre, megteremti a külső feltételeket, amelyek szükségesek az élethez, Például, visszaparancsolta a sötétséget, az ősvizeket partok közé rendezte, hogy kiemelkedjék a szárazföld, amelyen elkezdődhet a növényi, állati és emberi élet.

 

Majd pedig arról is gondoskodott, hogy „felülről a vizek alá ne zúduljanak”, azaz megteremtette a hatalmas égboltozatot. Nem számít összevisszaságnak, hogy Isten a negyedik napon teremtette meg a Napot, a Holdat és a csillagokat. Ugyanis az Ószövetség népe előtti történelmi kor hatalmas népeinek hiedelem világában az égitesteket, istenségekként tisztelték. A teremtéstörténet leírásában csak „lámpák” és eszközei a földi időszakok változásának. Nincs semmiféle isteni méltóságuk. Isten, az ég és a föld Ura. Ez összecseng a Máté 28, 18-al.

 

Nekem adatott minden hatalom mennyben és földön”. A feltámadott Jézus szavai ezek. Azt jelentik, hogy amit Isten kezdetben teremtett és folyamatosan fenntart, Jézus Krisztus uralma alá tartozik.

 

                                                                            (Bakó Béla Pál)

 

 

 

 

1 komment


A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenymisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr882575421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ssimon 2011.01.15. 18:54:25

A teremtés csodáját csak megsejteni lehet,de igazából felfogni nem,akárcsak az Úr végtelen hatalmát és szeretetét...Mindenhonnan az Ő szeretete és gondviselése árad,tökéletes minden alkotása.Dicsőség az Úrnak!
süti beállítások módosítása