Újjászületés

Keresztény felekezetek közötti párbeszéd

Házigazdák

Dohi Zoltán, Simon András, Szilveszter László

Hozzászólások

2011.01.10. 22:23 Újjászületés

A krisztusi szeretet gátjai

                                          „Mert úgy szerette Isten a világot,

                                           hogy egyszülött Fiát adta oda,

                                           hogy aki hisz benne, az el ne vesszen,

                                           hanem örök élete legyen.”

                                 (Jn. 3, 16.)

 

      A krisztusi szeretet feltétel nélküli, és kiterjed minden emberre, hívőre és hitetlenre (nem azért jöttem, hogy igazságosokat, hanem, hogy igazságosokat, hanem, hogy vétkezőket hívjak   Lk. 5, 32), nemzetiségi, kulturális   hovatartozástól, bőrszíntől   függetlenül.  Ennek a   szeretetnek minden korban és most is kemény falakba kellett és kell ütközni: tudati infantilizmus, sovinizmus, nacionalizmus, vallásos önigazultság és kiválasztottság tudata, a szegényeket érintő megvetés és társadalmi kirekesztés, és még sorolhatnánk.

 

A régi pogány vagy félpogány népek, hamis, nem Istentől származó vallási kultuszok hívei nem tudták felfogni és befogadni ennek a szeretetnek a lényegét. Ők a saját törzsükhöz, népükhöz tartozókat tudták csak szeretni, a magukhoz nyelvben, szokásban, öltözködésben, vallásban hasonlót, a más már nem férhetett bele ebbe. Az idegent nem tekintették embernek és nem tekintettek úgy rá, mint akit a legalapvetőbb, az élethez való jog egyáltalán megillethetne. Ezek a népek az élettér (föld), rabszolgák, vagyon megszerzésének érdekében nyugodt lélekkel indítottak irtóháborúkat más népek ellen. A magukat a legműveltebb népnek tartó nép, a görögök mindenki mást barbárnak (dadogót, beszédképtelent jelent), alacsonyabb rendűnek néztek. Elképzelhető, hogy a beszédet ezekben a korokban az ember egyik legfőbb jellemzőjének tartották, és a másik képzelt beszédképtelensége miatt-mivelhogy nem értették nyelvét, feljogosítva érezték magukat arra, hogy emberi méltóságától megfosszák. Más népek elnevezése is tükrözi ezt, pl. a germánoknak az oroszoktól kapott „német” neve, ami némát jelent (nemecki).

 

Ember embernek farkasa, jellemzi találóan ezt az állapotot a régi latin közmondás, és ha jól megnézzük, a földön egy jó ideje az embernek tényleg nem maradt más természetes ellensége, csupán az ember. Törzsek, népek, nemzetek irtják egymást, mert félnek egymástól, félnek, hogy a másik szerzi meg azokat a javakat, amelyek az élethez, növekedéshez szükségesek. Ezek a népek a világot önmagukra szűkítik, saját istenük (isteneik) vannak vagy Istent is csak a sajátjukként ismerik, a szeretetet, törvényt csak önmagukra vonatkoztatják. A mongolokról és más régi sztyeppei nomád népről lejegyezték, hogy milyen szigorú erkölcsi törvények szerint élnek, mennyire nagy közöttük a szeretet és áldozatvállalás, miközben hadjárataikban országrésznyi területekről irtották ki a lakosságot. A rabszolgákat, hadifoglyokat, idegen nőket sem vették emberszámba, csak kedvtelésből is ölték őket, vagy gyerekeiket tették oda ölni, hogy eddzék idegrendszerüket az eljövendő harcosoknak. Nem volt jobb dolguk az európaiak által legyőzötteknek sem. A középkorban több kisebb szláv népet egészen kiirtottak a németek (vendek, szorbok, poroszok) a kereszténység terjesztésének ürügye alatt, a pogány litvánok ellen évszázadokig folytak a keresztes háborúk. Ekkor már a vallás lett a belsők önmeghatározásának és mások alacsonyabb rendűvé nyilvánításának legfőbb eszköze.

 

A vallási előítéletek és tévhitek ellen Krisztusnak is sokat kellett küzdeni. A korabeli vallásos zsidók jó része mélyen lenézte, tisztátalannak tartotta a nem zsidókat, szamaritánusokat, római hivatalnokokat és katonákat, görögöket, akárcsak a vámszedőket, prostituáltakat, leprásokat. Nem volt szabad a házukba bemenni, velük egy asztalhoz leülni, lehetőleg kerültek velük minden kapcsolatot, beszélgetést. Később Pál apostolt majdnem megölték, mert azt terjesztették el róla, hogy bevitt a templomba két görögöt. Az, hogy Krisztus szóba állt és evett is ezekkel az emberekkel, elfogadta érintésüket is, mélyen megbotránkoztatta ezeket a képmutatókat. A szeresd felebarátodat mind önmagadat parancsa alól ravaszul a „Kicsoda az én felebarátom?” kérdéssel próbáltak kitérni, azzal ámítva magukat, hogy ezalatt csak a vallásos, tehát zsidó embert kell érteni. Az irgalmas szamaritánusról szóló példázattal Jézus bebizonyította nekik, hogy a földön élő összes ember a felebarátom, és nekem mindenkit szeretnem kell. Nem csak az enyéimet, hanem az ellenségeimet, és népem természet-történelem szerinti ellenségeit is! Ha nem gyűlölöm meg az önmagamban élő önzést, családom, népem kollektív önzését, önszeretetét, nem lehetek Krisztus tanítványa, akkor inkább meg sem próbálkozzak vele. Ha valaki hozzám akar jönni, de meg nem gyűlöli atyját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, hozzá még a saját lelkét is, nem lehet tanítványom (Lk. 14, 26).

 

                                                                                   (Simon András)

 

 

 

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://keresztenymisszio.blog.hu/api/trackback/id/tr762575418

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.