Újjászületés - keresztény oldal

...üzleti szemmel^® 

    A minap egy általam igen kedvelt és gyakran látogatott keresztény oldalon feltevődött a kérdés, hogy nem kellene-e megújítani a missziót a marketing-szemlélet felől? Nincs-e szükség egyfajta újabb váltásra, azaz korszerűsítésre immár a gazdaságtudomány és piackutatás zászlaja alól kiindulva? 

 Bár az érvelés jószándékúnak és érdekesnek tűnt, végigfutott a hátamon a hideg. A kérdés megfogalmazója ugyanis akarva-akaratlan rátapintott a lényegre. No nem arra, ami a közeljövőben lehetséges talán, hanem arra, ami napjainkban is sok helyen valóság.

   Nyitott szemmel járva a világban ugyanis, feltűnő, hogy tulajdonképpen egyre több keresztény közösségben – akár városi vagy falusi szinten is –, egy új tendencia van kialakulóban. Ez az új irányvonal már nemcsak használni tudja az üzleti életből vett terminusokat, hanem a mindennapokban is gazdasági-piaci elvek szerint próbálja megtervezni és megvalósítani vagyis „menedzselni” küldetését.

  - Lehet hogy ez annak a következménye, hogy manapság divatos a társadalom minden intézményének piaci alapokon történő elgondolása (pl. egészségügy-menedzsment, nevelésügyi-menedzsment stb.) Szerintem mégsem jó döntés, ha az orvosok, tanárok vagy papok fölé egy minden hájjal megkent menedzsert rakunk, aki majd maximalizálni tudja a profitot és minimalizálni a veszteséget, és talán még ennél is rosszabb: ha maguk az orvosok, tanárok, papok kezdik a saját hivatásukat üzleti vállalkozásként kezelni.

- Napjainkban sokat hallunk egyházaink statisztikáiról (mennyivel nőtt a közösség/gyülekezet száma, hányan vettek részt valamilyen nemzetközi ifjúsági rendezvényen stb.) Tény ugyanakkor, hogy a mai egyházi vezetők egyre jobban eltávolodnak híveiktől, egyre személytelenebbé válik a papság és laikusok közötti kapcsolat, ami elsősorban nem a piacképesség hiányának köszönhető, hanem az ügyfél-szemléletnek, annak, hogy az egyházi intézmény képviselői és tagjai között egyre gyakoribb az üzleti életre jellemző szerződés- és szolgáltatásszerű közelítésmód.

- Ami pedig a kliens-szolgáltató viszonyát illeti, ne feledjük, hogy a gazdaság területén ehhez szorosan hozzátartozik a kereslet-kínálat fogalompár is. Vagyis, hogy az üzleti életben mindent „a piac diktál.” Amire nincs a vevőnek igénye, arra tulajdonképpen nincs is szükség. Egyetlen eszköz létezik a vásárló megnyerésére, a „jó” reklám. És hogy milyen is ez a „jó” reklám, arról nekünk, huszonegyedik századi embereknek (sajnos) több fogalmunk lehet, mint bárkinek a történelem folyamán. A „jó” reklám szórakoztató, illúziókat táplál, nem vár el semmit a vásárlótól, csak annyit, hogy gondolkodás nélkül megvásárolja az adott terméket. Nem kéri azt, hogy változtasson az életén, hogy bűnbánatot tartson, hogy szeresse Urát, Istenét minden erejével, hogy segítsen az embertársain, hogy becsületes legyen, tisztességesen dolgozzon.

      És hogy hova vezet mindez? Egy olyan világba, ahol a kereszténység már nem közösség többé, a pap, lelkész, hittérítő, pedig afféle szolgáltató, aki profi ugyan a saját szakmájában (jobb esetben), de Krisztus szavait személytelenül közvetíti rózsaszín vagy aranyozott csomagolásban.

 Kissé sarkítva azt is mondhatnánk akár, hogy a marketing-szemléletű papokat és hittérítőket nem érdekli az ember személye, másra sem figyelnek, mint a statisztikára valamint arra, hogy mennyire „ütősre” sikeredett a termékbemutató és hogy arányban van-e a befektetett idő a megvalósult profittal. Az ilyenek elfelejtik, hogy a mustármagból ugyan nagy fa lesz, de nem két nap alatt, a hit és a megtérés pedig NEM A MI ÉRDEMÜNK, HANEM ISTENÉ. Nem a lelkész vagy a prédikáció téríti meg tehát az embereket, hanem Isten. Keresztelő Szent Jánosnak a farizeusokhoz intézett szavaival: „mondom nektek, hogy az Isten ezekből a kövekből is tud fiakat támasztani Ábrahámnak.” (Máté 3:9)

 Ha pedig valaki Isten eszköze akar lenni az emberek üdvösségre vezetésében, imádkozzon ezért, és ne csak a beszéde minél jobb megformálására törekedjen, hanem arra is, hogy személyes életpéldája hitelességével mutasson utat másoknak: „Úgy ragyogjon a világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.” (Máté 5:16)

   - Ezzel persze nem azt akarom mondani, hogy egyházainkban nincs helye semmiféle változtatásnak, és Isten szolgáinak nem kell minden erejükkel, tehetségük szerint munkálkodniuk embertársaik üdvösségre vezetésében, csupán azt hangsúlyozom, hogy ennek a változásnak nem a piac analógiájára kell megvalósulnia. A történelem folyamán ugyanis, voltak olyan irányzatok, amelyek a merkantilista szemléletet próbálták alkalmazni az egyházon belül (és kívül), de lámcsak, minden jószándék ellenére kudarcot vallottak régen és a közelmúltban egyaránt (pl. bűnbocsátó cédulák, segélycsomagos térítés).

 - Mert ha a piaci liberalizmus jegyében, a minél nagyobb embertömegek megnyerése érdekében felhígítjuk Krisztus tanításait, válogatunk közöttük vagy összemossuk mással (pl. buddhizmus, posztmodern relativizmus stb.), akkor azzal saját jövőnk ellehetetlenítésén dolgozunk. Lehet, hogy az üzleti alapokon szerveződő egyháznak papíron több híve lenne vagy több lenne az adomány, de a folyamat egy olyan erkölcsi és identitásválsághoz vezet, mint amilyennek manapság éppen a gazdasági szférán belül lehetünk tanúi. Hiszen az ember egy ilyen intézményben egyszerű statiszta, egy behelyettesíthető vagy kitörölhető számadat, az Evangélium pedig feloldható egy „jó” reklámban pl. valamiféle univerzalista vagy szinkretista, esetleg egy nemzeti üdvtörténeten alapuló tanításban.

     Azért pedig, hogy ez a valóságshow (vagy rémálom?) ne következhessen be, nekünk egyszer s mindenkorra tudomásul kell vennünk, hogy a kereszténység – egyik misszionárius testvérünk találó kifejezésével élve – nem egy „rózsaszín póni klub”, az igazság pedig nem relatív, közösségi megegyezés kérdése, mert egyetlen igazság van: Krisztus.

 Tagadhatatlan, hogy 2000 évvel ezelőtt is volt piac, mint ahogy merkantilista szemléletmódú emberek is voltak, Krisztus mégsem a korabeli „marketing-gurukat" fogadta tanítványaivá, hanem elsősorban egyszerű, jó szándékú kétkezi munkásokat. Ha volt is „vámos" közöttük, annak elsősorban minden addigi tevékenységével fel kellett hagynia és kiüresednie Isten Igéjének a befogadására.

                                                       (Szilveszter László Szilárd)